Az ifjú elindult Mesteréhez, akinél a fegyverforgatás mesterségét akarta elsajátítani. Magával hurcolta ősei harci felszerelését, semmi pénzért nem vált volna meg tőlük.
Tetemes súlyú volt a zsák: benne vért, sisak, páncéling. Mintha csak az elődök be nem fejezett harcát vívta volna tovább, elszánt arccal görnyedezett a teher alatt.
Egy napon végre megérkezett Mesteréhez, aki szótlanul végigmérte. Szeme hosszasan időzött a tanítvány bosszúszomjas tekintetén és a zsákon, majd egy hegycsúcsra mutatott a botjával. Az ifjú dacosan tekintett a meredek sziklafalra, de zsákját nem tette le. Hátára csapta és elindult a meredek ösvényen.
Eleinte könnyed mozdulatokkal kapaszkodott, úgy gondolta rég maga mögé utasította idős Mesterét. De ahogy teltek az órák, egyre nehezebben vette a levegőt. Arcán izzadság csurgott, kulacsa rég kiürült, bőrét perzselte a déli Nap. Keze meg-megcsúszott az éles sziklán, arca ilyenkor eltorzult a fájdalomtól.
Mintha minden ereje elhagyta volna, remegő végtagokkal tapogatta ki a hasadékokat. Bőrét lehorzsolta a sziklafal. Több helyen vérzett már és az ájulás környékezte.
Feje lebicsaklott, lábát a kövek közül előbúj hegyi kígyó marta meg. Éles fájdalom hasított a testébe, görcsöktől rángatózva tekintett le a mélységbe.
Ekkor egy látomás villant fel a szakadékban. Távoli őseit látta, akik haragos tekintettel, vészjóslóan közeledtek feléje.
Kétségbeesett kiáltás hagyta el a torkát. Már csak egy karnyújtásnyira volt a peremtől. Jobbján hirtelen nagyot rántott a zsák. Egy kézzel kapaszkodva lógott a levegőben. Kétségbeesetten próbált fogást keresni a másikkal.
-Mester! - kiáltott fel félelemtől eltorzult hangon.
A Mester egy ugrással a sziklaperemnél termett, mintha csak erre a pillanatra várt volna. Kardjával lecsapott.
A suhintás csak hajszálnyira kerülte az ifjú fejét. A penge kettévágta a zsák kötelét, ami lezuhant a mélybe.
