Minden rosszban van valami jó, tartja a mondás. A tömegtermelés élénkíti az egyedi és jó minőségű termékek iránti keresletet. A globalizáció hozzájárul a közösségi alapú gazdaság kialakulásához. A csúcstechnológia hirdetői mellett megjelennek az ősi mesterségek tudói.
Nagy érdeklődéssel figyelem azokat a közösségi elven alapuló gazdasági kezdeményezéseket (bio-farm, önellátó kézművesközösségek, alternatív pénz), amik nem valami ellen, hanem egy közös pozitív cél érdekében jönnek létre.
A valami ellen harcolókból nincs hiány, igazi közösségből viszont kevés van. A saját népüket felsőbbrendűnek hirdetők és a terrorizmus ellen harcolók ellenfelüknél is kegyetlenebbé válnak, az anti-kommunisták diktatúrát építenek, az abortuszt ellenzők orvosokat ölnek, a melegeket elítélők köreiben felbukkan a homoszexualitás, a környezetért vagy az állatok jogaiért harcolók emberekre támadnak, a bankárok és bank-károk ellen tüntetők mások vagyonában okoznak kárt, a sötétben bujkáló ellenforradalmárok rémhíreket terjesztenek, hogy reszkessünk.
Már a „közös” szó is rossz emlékeket idéz fel az idősebbek körében, akik elszenvedték az az előző rendszer erőszakos termelőszövetkezeti beléptetéseit, áldozatául estek a vagyonelkobzásoknak és a bebörtönözéseknek.
Az „átkos rendszer” a sok kegyetlenkedés és rémtett mellett azért jót is adott. Létbiztonságot. A munkakerülés közveszélyesnek számított és büntetendő volt. Mindenkinek volt fedél a feje felett és az emberek alapvető szükségleteit kiegyenlítette. Az oktatás és az egészségügyi ellátás ingyenesen járt, a vállalati üdülőkben kedvezményesen nyaralhattak a családok.
A kapitalizmus javára írható például a technológia fejlesztése. Rendszere nagyon hatékonyan működteti a befektetett tőkét, a munkafolyamatok egységesítésével és automatizálásával olcsóbban és nagy mennyiségben állíthatók elő azok a termékek, amikhez a hiánygazdaság évei alatt nem juthattunk hozzá.Ugyanakkor a rövidtávú érdekekre koncentrálva jóvátehetetlen környezeti károkat okoznak a dinoszaurusz méretű globális cégek. A haszon igazságos elosztása helyett a profit maximalizálására törekszenek, ami a vagyoni különbségeket kiélezéséhez és társadalmi feszültségekhez vezet. Üzleti érdekeik érvényesítéséhez még a háborúktól sem riadnak vissza.
Egyre többen térnek vissza nomád őseink életformájához. Lóháton járnak és jurtában élnek, tisztelik és óvják Földanyánkat. Régóta feledésbe merült kézműves hagyományokat és értékeket élesztenek újra. Ősi gyógymódokat alkalmaznak, népdalokkal és népmesékkel ismertetik meg a fiatal generációt A test, a szellem és a lélek együttes harmóniájára törekszenek, de elutasítják a modern technika vívmányait.
Az egyik rendszer gondoskodik a rászorulókról, a szegénység felszámolását tűzi ki célul és összefogásra buzdít. A másik rendszer növeli az anyagi jólétet és a folyamatos fejlődés mellett kötelezi el magát. A harmadik visszavezet bennünket a természetközeli békés életformához, ahol a munka megbecsült és örömmel végzett tevékenység.
Örülnék, ha olyan világot tudnánk építeni ami elfogadja és továbbviszi mindazt a jót, amit ezek a rendszerek adtak. Olyan rendszerben szeretnék élni, amiben gyermekeink szabadon és a szabadban nőhetnek fel, de számítógépen is tanulhatnak. Ahol megújuló erőforrások adják az energiát és nem tiltanak be mindent, ami természetes. Ahol mindenkinek jut épp elég a javakból, nincs korrupció és túlfogyasztás. Ahol nem írják elő miben higgyünk és mit gondoljunk. Ahol a közös célok elérésében mindenki tudása és képességei szerint vesz részt: egy mindenkiért, mindenki egyért.