„Már megint ez a depresszió...”

Sokáig nem értettem, hogy a Dalai Láma miért tud mindig vidám és önfeledt lenni, amikor oly sok szörnyűség történt a tibetiekkel. Zavart a sugárzó boldogsága, hogy a száműzetése ellenére is szemmel láthatóan élvezi az életet.

Évtizedeken át a végtelen lehetőségek tárháza helyett szenvedésnek és a megpróbáltatások sorozatának fogtam fel az életet.Rejtő Jenőnek adtam igazat, aki szerint „az élet olyan, mint az átmeneti kabát: rövid és céltalan.”Folyamatosan kerestem a veszélyt extrém sportokban. Bár ettől még akár Láma is lehettem volna, mint Ole Nydahl, aki  sérülései dacára továbbra is az ejtőernyőzés a a motorversenyzés rendíthetetlen híve.

Ma már tudom, hogy a felhők fölött mindig süt a Nap, de ehhez a hegymászást is vállalnom kellett.

Az életuntságnak több fokozata van és ritkán múlik el egy ujjcsettintésre, hogy „Mostantól márpedig boldog leszek!”.

A kellemetlen élményeket ugyanis önvédelemből besöpörjük a szőnyeg alá (a tudatalattiba). Egy ideig még kerülgethetjük őket, de amikor már nagy huplik keletkeznek, hasra esünk bennük. Így kényszerít rá az élet, hogy bekukkantsunk a szőnyeg alá és elővegyük a porszívót.

A depresszív hangulat ráadásul több kiváltó ok együttes hatásaként is kialakulhat.

Ha valaki „nem várt gyerek” volt és az édesanyja fontolgatta az abortuszt a szülés előtt, ez a kiválthat később negatív gondolatokat a gyermeknél: „Jobb lett volna, ha meg sem születek!”.

Nem könnyű az élet a maja időszámítás után 1-ben, de minden kornak megvan a maga nehézsége. Nem szívesen cserélnék például nagyszüleim generációjával, akik a világháború borzalmain mentek keresztül.
A túlélők között gyakori eset, hogy bűntudatot éreznek, amiért társaik meghaltak a csatamezőkön, a koncentrációs táborokban vagy a hadifogságban.

Előfordul, hogy az utód tudattalanul átveszi ősei terhét és nem tud örülni az életnek, még ha rendezett körülmények között is él. Megmagyarázhatatlan szomorúság fogja el a családi ünnepek alatt: magába zárkózik, kerüli a társaságot.

Ez feloldható azzal, ha az unoka visszaadja az átvett terheket és helyette erőt merít a nagyszülő hősies kitartásából.A szülők elfogadásának mértéke nemcsak a párkapcsolatok sikerességét és a karriert befolyásolhatja, hanem az élethez való viszonyt is.

Minél inkább harcol valaki például az édesapja ellen, hogy ne legyen olyan gyenge, azzal pont azt éri el, hogy annál inkább átveszi apja viselkedését és szokásait.

Nem kell azért depressziósnak lennünk, mert apánk is az volt. De ha elfogadjuk őt minden gyengeségével együtt, azzal felszabadíthatjuk magunkat a családi minta követése alól.

Az is segít még a depresszív hangulat enyhítésében, ha felveszünk egy rendszeres napi ritmust. Keljünk korán és mozogjunk rendszeresen! Át is virraszthatunk egy éjszakát. Amikor nagyon elviselhetetlennek érezzük az életet, elég azt megcélozni, hogy csak egy napot bírjuk ki. Aztán megint egyet...

Csak ki kell kelni az ágyból. A háziállatokról való gondoskodás is hasznos terápia, mert ettől hasznosnak érezzük magunkat, megtanulunk szeretetet adni és elfogadni.

„Ha nem a Mindenség iránt érzett hála tölti be lényedet az élet minden egyes pillanatában, akkor még dolgozz magadon!”